Pseudo-Longinus Had An Idea

Ugye még emlékszünk a címbe is foglalt klasszikus Kid Koala lemezre, amely vancouveri DJ életművének egyik legfontosabb darabja? Nos, mindenesetre az enyhe képzavarnak is minősíthető fenti címkiegészítésem csupán arra utal, hogy kedvenc koalakölykünk ezúttal nem csupán a turntablism világában kalandozik, hanem egy meglehetősen újszerű és figyelemre érdemes projektet hívott életre a The Slew képében. Elég, ha csak elsorolom a csapat tagjait, és máris érdekessé válik a helyzet: ’Koala mellett még egy amerikai DJ, Dynomite D, valamint a Wolfmother néhai ritmusszekciója (mondhatnám, hogy a zenekar szebbik korszakából, hiszen a 2005-ös önelnevezésű lemez megszületésében tevékenykedtek ők, a Cosmic Egg meg – bár ide most nem tartozik, de engedtessék meg nekem ez a kiszólás – nyomába sem ér elődjének), azaz a basszusgitáros Chris Ross, illetve a dobos Myles Heskett alkotják e formációt, s mindannyian saját világukat csempészik bele az egyes dalokba.

Attól függetlenül, hogy megingathatatlan eszmém a zene egységessége, egyben a műfaji határok elmosása (legalábbis olyan értelemben, hogy magát a zenehallgatást ne határozza meg a zsánerek határszabása), a mashup koncepcióját soha nem kedveltem, és az ilyesféle kísérleteket általában messze elkerültem, pedig ez a világ kétségkívül az általam áhított „össz-zenei kohéziót” közelíti meg. Azért abban nem kételkedtem soha, hogy jó dolgok is kisülhetnek két (vagy több) látszólag teljesen távolálló dal összemosásából, de a sokszor erőltetett, amolyan előzetesen is „parti-himnusznak” szánt szörnyszülöttek gyakrabban kerültek/kerülnek ki a mashup kísérletező laboratóriumából. Aztán jött Gregg Gillis, és – ha nem is írta felül véleményem az egész koncepciót illetően – bemutatta, hogy mégis hogyan lehet mindezt a legmagasabb szinten művelni.

 Hadd kezdjem a dolgokat a legelején: mivel ez a blog nem éppen egy konvencionális, a megszokott (blogos) sémákat újramondó oldalként kíván a jövőben funkcionálni, már a kezdést sem szeretném ezzel ellentétes törekvéseknek feláldozni. Ezért - egész egyszerűen erre akartam kilyukadni - a jól ismert "beköszöntő" post helyett egyből bele is csapnék a közepébe, és egy olyan előadóról írnék (így összekötve a kellemest a hasznossal), akit éppenséggel nem reprezentált túl a hazai sajtó (muhahaaa).