Hadd kezdjem a dolgokat a legelején: mivel ez a blog nem éppen egy konvencionális, a megszokott (blogos) sémákat újramondó oldalként kíván a jövőben funkcionálni, már a kezdést sem szeretném ezzel ellentétes törekvéseknek feláldozni. Ezért - egész egyszerűen erre akartam kilyukadni - a jól ismert "beköszöntő" post helyett egyből bele is csapnék a közepébe, és egy olyan előadóról írnék (így összekötve a kellemest a hasznossal), akit éppenséggel nem reprezentált túl a hazai sajtó (muhahaaa).
Tim Exile neve egész egyszerűen nem cseng ismerősen Európa keleti felén, ebben az egyben biztosak lehetünk, még az okokra is meglehetős biztossággal tippelhetünk, de az már kétségkívül képlékenyebb kérdés, hogy mennyire nagy veszteség ez. Ezzel persze nem arra célzok, hogy kételkednék Exile zenei munkásságának értékességében, de azért azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a befogadóközönség milyensége legalább annyira nagy hatással van egy előadó munkáira, mint ahogyan ez - normális esetben - fordítva működik. Mindezeket figyelembe véve, egyetlen célkitűzéssel folytatom gondolatmenetemet: egy kis részletét szeretném megfesteni annak a színes, kreatív és nagyszerű világnak, amelyet hősünk is képvisel - a Brit-szigetek elektronikus zenei szcénájának.
Tim Exile munkásságának hangzásvilágát elsősorban a breakcore, a drum and bass és a gabber felől érkező hatások jellemzik, de mindez egy olyan experimentális köntösbe bújtatva köszön vissza felvételeiben, performanszaiban, ami az egyik legfőbb érvem azon elgondolásom mellett, hogy őt minden elektronika-barátnak ismernie kell.
A továbbiakban két példát hoznék fel, amely ezt talán valamelyest vissza is igazolja. Az egyik a 2006-ban, a Planet Mu gondozásában megjelent Tim Exile's Nuisance Gabbaret Lounge, amelyet joggal nevezhetnénk a kétezres évek egyik legnagyszerűbb kiadványának, és amelynek koncepciója tulajdonképpen abban áll, hogy a rave (és nem utolsósorban a gabber - hiszen a cím is erre utal) világához kössön egy olyan jelenséget, amely e műfajok szűkebb környezetében teljességgel idegennek mondható: egy teljes hosszában improvizatív előadást. Habár a felvételen jól érezhető e rögtönző előadásmód jellegzetes "íze", egyben ez adja meg a lemez minden báját, ezért szerethető, ezért különleges.
De hogy jobban átláthassa mindenki, hogy az Exile-féle improvizáció miben áll, rögtön rátérnék másik példámra, arra, hogy voltaképpen a szintén említett performanszok is ugyanezen koncepció részei; Tim Exile zenei kísérleteiben a beatbox-témák több sávra rögzítése, azok loopként való használata jelentős szerepet kap, és ebben párhuzamba állítható az egyébként nálunk is egyre ismertebb Beardymannel, akivel együtt - tán ezek után nem meglepő - fel is lépett már.
Íme egy felvétel, amelyen a - Reaktor szoftver nem is igazán bújtatott reklámjaként - különböző technikák reprezentálásaként adja elő a "Youtube Killed The Now Wave Star"-t:
A Tim Exile's Nuisance Gabbaret Lounge óta egyébként (2009 tavaszán) napvilágot látott egy újabb lemez is, a Listening Tree, amely tovább kísérletezik - de nem éppen az előbbi útvonalán halad -, és amely a 'Mu és a Warp Records közös kiadványaként került forgalomba.
Mivel azonban nem vagyok túl bizakodó ilyen téren, nem várom, hogy bármiféle Exile-aranykor köszönt be kishazánkban, már csak azért sem, mert az elektronikus zenei irányzatokban mindig van egy laza évtizedes lemaradásunk, de ahogy ezt már mondtam: írásom célja sem ilyen irányú volt. Hallgassátok, nézzétek, legyetek részesei - vagy sajnos inkább csak csendes megfigyelői - egy olyan zenei szcénának, amely többre hivatott annál, hogy csak a világ bizonyos szegmensein ünnepeljék a kellő mértékben.
