Ugye még emlékszünk a címbe is foglalt klasszikus Kid Koala lemezre, amely vancouveri DJ életművének egyik legfontosabb darabja? Nos, mindenesetre az enyhe képzavarnak is 
minősíthető fenti címkiegészítésem csupán arra utal, hogy kedvenc koalakölykünk ezúttal nem csupán a turntablism világában kalandozik, hanem egy meglehetősen újszerű és figyelemre érdemes projektet hívott életre a The Slew képében. Elég, ha csak elsorolom a csapat tagjait, és máris érdekessé válik a helyzet: ’Koala mellett még egy amerikai DJ, Dynomite D, valamint a Wolfmother néhai ritmusszekciója (mondhatnám, hogy a zenekar szebbik korszakából, hiszen a 2005-ös önelnevezésű lemez megszületésében tevékenykedtek ők, a Cosmic Egg meg – bár ide most nem tartozik, de engedtessék meg nekem ez a kiszólás – nyomába sem ér elődjének), azaz a basszusgitáros Chris Ross, illetve a dobos Myles Heskett alkotják e formációt, s mindannyian saját világukat csempészik bele az egyes dalokba.
Ráadásul a végeredményben sem kell csalódnunk. A 2009-ben napvilágot látott 100% című debütáló lemez egyfelől a Kid Koala-életműbe is tökéletesen belehelyeződik, másfelől meg – mivel új irányokba nyit – már ennyi idővel megjelenése után is egy igazi örökzöldnek titulálható, miközben azért különleges, kísérletező attitűd is jellemzi.
Ennek ellenére azért könnyen befogadható a The Slew zenéje, sőt, az album tele van slágergyanús szerzeményekkel, hiszen az egyszerre lendülettel, vad dinamikával rendesen áthatott, de közben a műfaji határokat darabjaira szedő dalépítkezés mentén egy optimális, járható út nyílik meg arra, hogy emlékezetes pillanatokkal ajándékozzanak meg minket, hallgatókat a srácok.
A 100% felvételeit ráadásul erősen össze is tartják azok a jellemzők, stílusjegyek, amelyek keverékéből megszületett ez a projekt: a javarészt instrumentális dalok egyfelől a
turntablism, a scratch-ek, és az egyedül vokálokként szolgáló sample-ök, másfelől meg a Ross-Heskett alkotta ritmusszekció precíz és stílusos játéka (valamint Ross billentyűs tevékenysége) összeforrásának végeredményei, s a kitűnő dalstruktúrákban kibontakoztatott zenei ötletek mindezen szegmensek mentén nyerik el végleges formájukat, egyszóval – bár ez elsőre inkább negatívumnak hangzik –, meglehetősen hasonló tételek, elképzelések újradolgozását tapasztalhatjuk bizonyos pontokon, de az inkább a zenészek tehetségét bizonyítja, hogy mindezt egy egész lemezhosszon keresztül végig élvezhetően, szerethetően képesek a nagyközönség elé tárni.
S bár elsősorban a könnyed szórakozást szolgálják a The Slew dalai, néhol egészen megdöbbentő érzelmi mélységekig is elvezetik a hallgatót, ami megint csak egy nyomós érv amellett, hogy érdemes fülelni rájuk. Ha nem tudtad eddig elképzelni, hogy Kid Koala zseniális szólóanyagai után miként teheti fel a koronát életművére, akkor itt a válasz.
